Mély levegő, és akkor sorolom: az autó formatervét Giorgetto Giugiaro készítette, aki a Bertone –nél dolgozott. A gépészetért Giotto Bizzarrini a felelős, aki korábban a Ferrarinak dolgozott, ezután megalapította a „Prototipi Bizzarrini” műhelyt, ami szoros együttműködésben volt az Iso Motors -al, és a Lamborghini –vel is. Levegő kifúj. Azt hiszem, bárki elfogadna egy autót ilyen pedigrével. De nem, itt még ne álljunk meg, mert ami a motorház alatt van az sem mindennapi. Bármilyen hihetetlen is, ebben az olasz csodában amerikai szív dobogott, és remélhetőleg jó néhány példányban még ma is dobog. Az autót 1965-ben kezdték gyártani, és először egy 5.4 literes 355 lóerős Chevrolet 327-es blokkal dobták piacra. Az autó ezzel a motorral 110-el tudott menni. Egyesben. Később 1968-ban bemutatták a 7 Litri változatot, amiben egy 7 literes Chevrolet 427-es Big Block volt, ami nem kevesebb, mint 400 ló erejének a leadására volt képes. Az autó 1970-ben kisebb ráncfelvarráson esett át, és a 427-est lecserélték egy 454-es 7.4 literes blokkra, ami 5 lóerővel kevesebbel bírt, mint elődje. Ne kérdezzétek miért, biztos olcsóbb volt, vagy kevesebbet fogyasztott (khmm, mondjuk csak úgy 25 litert, 30 helyett...), nem tudom. Állítólag a 454-es egy modernebb motor. Végül 1972-ben 5.7 literes Ford Boss 351-es motorral szerelték, ami jelentős kitüremkedést eredményezett a motorháztetőn, és 365 lóerős volt. Ja, igen, ez mind V8, ugyan mi más is lehetne. Na de most már elég a számokból, jöjjön végre az MB14d Iso Grifo:
A Grifo –nak 1968-ban faragtak először Matchbox öntőformát. Meglehetősen gyakori modell. Kétféle színváltozata volt: sötétebb, illetve világosabb metálkék, ez utóbbit kicsit nehezebb beszerezni, de mint a példa is mutatja, azért be lehet, az én példányom is ilyen. A belső világoskék, de néhány darabot fehér belsővel gyártottak, ezek természetesen rendkívül ritkák és értékesek. A modellt E4 és F2 dobozokban árulták. Az F doboz nagyon keresett, igazi ritkaság, egyet már láttam képen. Az én dobozom egy kicsit szakadt E4-es, de azért szépen mutat. A modellt egészen sokáig, 1975-ig gyártották még Superfast kerekekkel, és 1985-ben szelleme még visszatért egy rövid kísértésre, Super GT kiadásban.
Ez az autó annyira gyönyörű, hogy szerintem megjelenésben bármelyik mai sport kupéval felveszi a versenyt. Nézzétek meg csak azt a leghátsó vonalat, amiben az autó végződik! Kortalan.
Kupé a javából.
Lehet, hogy csak én magyarázom bele, de mintha Giorgetto tudatosan egy amerikai erőműnek tervezte volna ezt a motorházat, van benne valami amerikai (szó szerint).
Hátulról viszont már inkább európai, kevesebb a játék a lámpatestekkel, visszafogottabb elegánsabb forma. Aki meg egy Iso Grifo –ra kampót tesz, az üljön rá, és utazzon azon.
Na, ezek után mondja azt valaki, hogy nem lehet akármilyen hűtőrácsot csinálni, egy Matchboxnak. Tessék nézni, kérem: lehet.
Álomszép, ennyi, de most abba kell hagynom, mert ha ennél több nyálat csorgatok a billentyűzetre még félő, hogy zárlatos lesz.
