HTML

Címkék

Friss topikok

  • Sam. Joe: @lesney nielsen: Remek tudni, hogy jól vagy, a blogot sajnálom, hogy már nincs... (2014.07.23. 08:43) NRFB
  • daxember: Azta , ez volt az első matchboxom, a dobozára is emlékszem, ugyan ilyen volt !... (2011.12.04. 18:47) Vényolc
  • nyuszómuszó: Kaptál tőlem kitüntetést! :D (2010.02.08. 16:47) Italian Muscle

Italian Muscle

2009.04.05. 06:25 lesney nielsen

Mély levegő, és akkor sorolom: az autó formatervét Giorgetto Giugiaro készítette, aki a Bertone –nél dolgozott. A gépészetért Giotto Bizzarrini a felelős, aki korábban a Ferrarinak dolgozott, ezután megalapította a „Prototipi Bizzarrini” műhelyt, ami szoros együttműködésben volt az Iso Motors -al, és a Lamborghini –vel is. Levegő kifúj. Azt hiszem, bárki elfogadna egy autót ilyen pedigrével. De nem, itt még ne álljunk meg, mert ami a motorház alatt van az sem mindennapi. Bármilyen hihetetlen is, ebben az olasz csodában amerikai szív dobogott, és remélhetőleg jó néhány példányban még ma is dobog. Az autót 1965-ben kezdték gyártani, és először egy 5.4 literes 355 lóerős Chevrolet 327-es blokkal dobták piacra. Az autó ezzel a motorral 110-el tudott menni. Egyesben. Később 1968-ban bemutatták a 7 Litri változatot, amiben egy 7 literes Chevrolet 427-es Big Block volt, ami nem kevesebb, mint 400 ló erejének a leadására volt képes. Az autó 1970-ben kisebb ráncfelvarráson esett át, és a 427-est lecserélték egy 454-es 7.4 literes blokkra, ami 5 lóerővel kevesebbel bírt, mint elődje. Ne kérdezzétek miért, biztos olcsóbb volt, vagy kevesebbet fogyasztott (khmm, mondjuk csak úgy 25 litert, 30 helyett...), nem tudom. Állítólag a 454-es egy modernebb motor. Végül 1972-ben 5.7 literes Ford Boss 351-es motorral szerelték, ami jelentős kitüremkedést eredményezett a motorháztetőn, és 365 lóerős volt. Ja, igen, ez mind V8, ugyan mi más is lehetne. Na de most már elég a számokból, jöjjön végre az MB14d Iso Grifo:

3 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: v8 regular iso grifo

A rút kismalac és a kutya

2009.03.22. 02:27 lesney nielsen

Akik figyelemmel kísérték munkásságomat, észrevehették, hogy túlnyomó részben szép amerikai autókat igyekeztem bemutatni. Így hát, hogy kicsit helyrebillentsem az egyensúlyt, jöjjön most egy ronda angol. A brit dizájnerek sokat tanakodtak azon, hogy melyik állat kecses vonalait kéne kiindulásként felhasználni Anglia leendő népautójának megtervezésekor. A választás végül a disznóra esett, jól döntöttek. Az autót az angol szokásokhoz hűen, hatféle különböző néven gyártották egyszerre. Ezt a változatot 1962-től 1968-ig, de egyes változatait egészen 1974-ig. Ügye milyen furcsa ez ma az évente megújuló modellek világában? Volt, hogy az angol eladási listákat vezette, és 1964-ben az év autója is volt. Kismalacunkat egy 1100 köbcentis 55 lóerős aggregát repítette az angol mezők között ívelő utakon, és mivel szerencsére nem volt túl zsíros, egész élvezetes lehetett vezetni. A szép külső után már csak egy igazi hangzatos fantázianév hiányzott, de az angol tervezők most sem okoztak csalódást: íme, az MB64b MG 1100

8 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: kutya mg regular

NRFB

2009.03.08. 02:39 lesney nielsen

Válság van! Eljutottunk oda, hogy az általános válság mellet, saját "kis" válságunknak köszönhetően teljesen elvágódtunk a nagyvilágtól. Most már nem az van, hogy általánosan mindenkinek minden drága az íbéjen, most az van, hogy kifejezetten nekünk, kifejezetten minden, kifejezetten nagyon drága. Esélyem sincsen a külföldi vevőkkel szemben, pedig most is, mint mindig, van bőven olyan item amire nagyon fáj a fogam, na de mindegy, ez van. Így hát lassan ott tartok, hogy nem fogok tudni nektek igazi különleges új szerzeményeket bemutatni, a jó hír viszont az, hogy mára azért még maradt egy! A mai autó is amerikai, izomautó helyett én ezt most a bálnaautó kategóriába sorolom, persze csak a 4 ajtós sedan kivitel miatt, hiszen ennek a típusnak is megvannak a dögös 2 ajtós hardtop, coupe és egyéb változatai. Sőt ha majd, ha leírom a nevét is, egyből látjátok, hogy nem akármilyen múlttal rendelkező autóról van szó. A típusnak ez a második generációja, 1961-től 64-ig volt gyártásban. A motor paletta most is nagyon széles, és nem csak V8! A legkisebb motor ezúttal egy soros 6 hathengeres 230-as (3.8 literes) blokk volt. Ezen kívül volt még 3 V8-as blokk, egy 4.6 literes, egy 5.4 literes, és a híres 409-es (6.7 literes) ami 340 ló erejének a leadására volt képes. A mai modell sem attól különleges mert ritka, értéke sokkal inkább állapotában rejlik. NRFB (Never Removed From Box) azaz bontatlan regular wheel -lel nem találkozik mindennap az ember, ezért amikor megláttam éreztem, hogy cselekednem kell. Akkor még nem volt ennyire rossz a forint a külföldi valutákhoz képest, már válság volt, de legalább azonos feltételekkel. Szerencsére úgy alakult, hogy nálam kötött ki, így most be tudom nektek mutatni, íme: az MB20c Chevrolet Impala Taxi:

10 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: v8 regular blister pack impala nrfb

Dobozfanatik

2009.02.22. 01:25 lesney nielsen

Nos, kérem szépen, kezdjük egy kis mentális tornával a mai posztot. Amíg a bevezető mondókám végére érek, lehet találgatni miért, kerül a képen látható doboz közel 10szer annyiba, mint a hozzá tartozó autó. Úgyis mondhatnám, hol van a hiba elrejtve? Az igazán szemfülesek és tapasztaltak valószínű azonnal látják a turpisságot, de azoknak, akik csak most csatlakoznak be, javaslom, koncentráljanak a kerekekre, és egy bizonyos felirat hiányára. Az autó pontos specifikációinak levezetését ezúttal mellőzöm, mert úgy tudom hivatalos Matchbox restaurátorunk Bog Zoo pont egy ilyen autó felújítására készül, és ismervén munkáit, és az autóban rejlő lehetőségeket, biztos nagy dobás lesz. Csak reménykedek, hogy valami dögös fantázia modellre számíthatunk, mondjuk egy fekete, aranyszínű racing stripe dekorációval, na de nem szóltam, nem szóltam, csak a falevelek zörögnek. Ilyen picibe maszkolni persze nem semmi meló. És ha ez még nem lenne elég, szegény ha elkészül, még gyűjtheti ki a technikai adatokat is wikitöl, mert én lusta voltam. Az persze nem titok, hogy autónkban most is V8-as szív dobog. Ennek az autónak elég lenne, csak a MB sorszámát leírni, hiszen elég csak ránézni és a másodperc töredéke alatt mindenkinek beugrik a neve, de azért a teljesség kedvéért legyen meg: íme az MB8e Ford Mustang Fastback:

5 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: v8 ford mustang regular transitional

Desszert

2009.02.04. 04:24 lesney nielsen

Igazán könnyű dolgom van most, hiszen a most következő modellről az előttem felszólalók már mindent leírtak itt, és még itt is. Ez az autó gyakori lakója a Matchbox gyűjteményeknek, és nekem is régóta van már belőle egy meglehetősen megviselt példányom, ami az egyik big foot kereke alatt lakik már régóta. Ideje volt hát beszereznem valami alkalomhoz illő változatot. Régóta figyelem már ezt a Matchboxot várva a nagy fogásra, és most karácsonykor végre ráharapott a horogra. Egy ilyen gyakori modellnél csakis a minőség lehet a kihívás, jöjjön hát a mai desszert egy „mindennapi” modell nem mindennapi módon tálalva: íme, az MB32c Opel Diplomat, blister pack-ban:

9 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: opel regular blister pack

Főfogás

2009.01.26. 21:59 lesney nielsen

Hurrá, vége. Befejeztem a vizsgaidőszakomat, már csak egy csipetnyi jegybeíras követelő anyázás van hátra és minden rendben lesz. Ideje hát időt szánnom az írásra. Az elmúlt hónapban csak a publikációs folyamat állt le, a beszerzési oldalon továbbra is szorgalmas munka folyt. Egy kis ibéjre mindig jut idő ügye, az olyan, mint pl. az evés, vagy nem? A torlódás tetemes, és még adós vagyok a karácsonyi menü főfogásával és desszertjével is. Jöjjön is gyorsan a főfogás, mert már lassan így is teljesen kihűlt, mint a karácsonyi hangulat.

Ezt az autót még az is ismeri, aki nem. Ha lenne egy olyan tábla, hogy "izomautóknak tilos a bemenet", akkor azon a táblán egészen biztosan ennek az autónak a sziluettje lenne. A típus 1966-óta létezik, de azt a formát, amivel bekerült az izomautók történelmébe, sőt egyenesen átírta azt, csak 1968-ban kapta meg. Ez volt a híres "kólásüveg" forma, ami a kiszélesített sárvédőkre es a keskeny derékra utal. Járművünket szokásosan óriás motorokkal szerelték. A legkisebb motor egy 5.2 literes V8-as volt, a következő egy 6,3 literes V8-as ami 325ló erejének a leadására volt képes. A menő változat az R/T azaz Road/Track volt, ezt a jelzést csak nagy teljesítményű autók kaphatták meg. Az R/T-t kétféle motorral árulták. Az alap motor a 440 (7,2l) Magnum volt, ami 375lovat helyettesített 4700rpm -en 4hengeres karburátorral. Továbbá választható volt a 426 (7l) HEMI motor. ami a Chrysler szerint 425ló erejével bírt, bár a valós tesztek alapján, a hátsókerekeken mért adat 315ló körül volt, gyári széria állapotban. A motor teljesítményét drasztikusan lehetett növelni különböző nem javasolt módszerekkel, ám ezek általában jelentősen lerövidítették élettartamát. Ha azt mondom Steve McQueen-t a Bullit-ban ilyennel kergették, akkor talán még nem tiszta, de ha azt mondom Penge is ilyennel döngetett, és Luke és Bo Duke meg nem (mert az 69-es), akkor már azonnal mindenki tudja, miről is van szó, íme, a K22 Dodge Charger:

6 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: v8 dodge charger regular king size

gtX-mas

2008.12.26. 02:57 lesney nielsen

Itt az ideje elkezdeni feldolgozni a karácsonyi Matchbox dömpinget. Idén okosan a szüleimhez rendeltem az összest, úgyhogy most a postás volt a Jézuska, és bár nem szeretek ilyet mondani, mégis azt kell mondjam, hogy ezúttal a magyar királyi posta jól teljesített. Minden megjött időben, az utolsó csomagot 24-én délelőtt hozták, erezhető volt az igyekezet. Persze ez itt vidék, nem a gusztustalan nagyváros ahol a gonoszpostások dolgoznak. Na meg gondolom a csomagonkénti 23 dolláros költség, és a Magyarországra is belátó kiváló tracking szolgáltatás is, némileg ösztönzőleg hatott. Akkor kezdjük is egy kis étvágygerjesztő előétellel a lakomát. Ilyet bárki szerezhet, nem drága, nem antik, nem angol, igazi kínai darab. A mai modell nem más, mint az YMC07 1970 Plymouth GTX:

2 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: v8 plymouth gtx collectibles

Szóljon hozzá!

2008.12.24. 00:42 lesney nielsen

Mivel a költözködésre egyáltalán nem áll rá a szervezetem, választottam egy viszonylag fájdalommentes megoldást a szabad kommentelésre. Mostantól újra bárki kommentelhet, ameddig nem szabadul el a pokol, de csak, és kizárólag a Tovább... után, mert nem akarom, hogy elszemetelődjön a főoldal. Meghagytam az eredeti Blog.hu -s kommentelést is (egyelőre), ha valakinek arra van gusztusa, használhatja nyugodtan azt. Innentől "Régi komment rendszer" néven fog futni, amíg nem írt bele senki. Az új kommentező mindig a kimért és udvarias "Szóljon hozzá" link alatt lesz elérhető. Ha kavarodás lesz belőle, akkor leveszem valamelyiket, vagy mindegyiket, vagy egyiket sem, vagynemtudom. Csak az új bejegyzéseknél lesz ez így, a régieket már nem írom át, illetve a Cougar -hoz raktam, mert az már a diktatúra után került ki. Ja és a blog.hu can kiss my ass. Köszönöm.

Valahogy így néz ki:

Régi komment rendszer

Szolgálati közlemény

2008.12.16. 18:37 lesney nielsen

Sajnos mintahogy már biztos észrevettétek, külsősök nem kommetelhetnek innentől kezdve a blog.hu blogjain. Ezt a szabályt azért vezették be, hogy az olyan kisebb blogok mint az enyém, ne foglalják tovább ingyen a tárhelyet ezen a drága szerveren. Amikor nemtetszésemet fejeztem ki ezzel kapcsolatban, egyszerűen letiltottak. Diktatúra. Gondolom nemsokára törlik a blogot is. Úgyhogy költöznöm kell, de nem nagyon értek az ilyesmihez, bármilyen tippet, segítséget szívesen veszek. Sajnos egyáltalán nincs időm most erre, nem értem miért kellet ezt most karácsonyra ideszarni nekem, dehát ez Magyarország, itt így mennek a dolgok. Természetesen a matchboxfanatik.hu mindig a megfelelő címre fog mutatni, azt nem tudják elvenni tőlem.

Sokat dolgoztam az előző poszton, azért olvassátok azt is.

3 hozzászólás (régi rendszer)

Vényolc

2008.12.16. 03:18 lesney nielsen

Van, amiből soha sem elég. Az izomautók is ebbe a kategóriába tartoznak. De ami a hengerek számát illeti, a nyolc talán épp elegendőnek tűnik. Simán el lehet vele menni a legközelebbi mcdonaldszig egy shékért például. A v8 egy igazi kult motor, egy v8as hangját mindenki megismeri, és ami a legjobb, hogy a 60-as 70-es években erre a hangszerre számos remek darabot írtak az amerikai autógyárak. A mai szimfóniát a Ford komponálta 1967-ben, és egészen 1970ig játszották. Hatféle motorral árulták: a szégyenletesen gyenge 4,6 literes kisblokktól (200LE), egészen a dinamikus 6,8 literes nagyblokkig (390LE). Érdekes módón ezeknek az autóknak a hosszáról pontos adatokat nehéz találni, teljesen evidens, hogy óriási minek ezt firtatni ugye. A 2,8 méteres tengelytávolságból, olyan 4méter körülire saccolom. Kisebb, mint a Pontiac GP az biztos. Az autó 67 óta hét generációt élt meg egészen 2002-ig. Szegény folyamatosan csúnyult az idők során, legutolsó megjelenési formája a Ford Puma hosszított változata. Megalázó. Az edzettebbek ebből már tudják is miről van szó, íme, az  MB62c Mercury Cougar:

3 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: v8 regular cougar auto steer

Lowrider

2008.11.22. 01:59 lesney nielsen

Az előző kétajtós amerikai kupé, nem nyerte el maradéktalanul mindenkinek a tetszését, sőt azt is mondták rá, hogy csúnya. Igen, tudom hol laksz! Azóta képzeletben eltelt négy év, 1964et írunk. Nézzük mi változott ez alatt az amerikai autótervezésben. A perverz organikus kitüremkedéseket felváltották az ipari szögletek, sehol egy bonyolult ív, hangsúlyban a robosztusság. Gyengébb képességű transzformerek is próbálkozhatnak a forma felvételével. Kicsit nőttünk is, ez az apró kupé öt és fél méter hosszú. Nem olyan hosszú, mint 2 Smart Fortwo, hanem olyan hosszú, hogy 2 Smart Fortwo kényelmesen tud parkolni a helyén, hagyományos módon. Szemből meg három, na de ne cifrázzuk a dolgot, nagy. A motor természetesen V8. A kicsi gazdaságosabb 6,2 literes 306 ló erejével bírt, ennek volt egy ún. Tri-Power karburátoros változata, ami 330 lóerős volt. A nagyobb 6,7 literes motor 320, 350 (Tri-Power), 370 (Tri-Power HO) lóerős változatokban volt elérhető. A Thunderbird egészen hasonló teljesítménnyel bírt, természetesen szintén V8. Az autó 1965-ben öltött Matchbox alakot, íme, az MB22c Pontiac Grand Prix:

5 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: pontiac v8 regular

Egyszer volt Budán...

2008.11.05. 02:56 lesney nielsen

Kezdjük rögtön egy kis közszolgálati információval. Azoknak, akik nem szeretnek bukmarkolni, es szeretnének lespórolni 5 karaktert, végre eljött a megváltás ideje. Mostantól az oldal elérhető a matchboxfanatik.hu címről is. Szuper, nem? És most jöjjön a mai téma. Ritkán adok el regularwheelt, sőt leginkább egyáltalán nem adok el regularwheelt, de ő egy kicsit mostoha darab. Nem igazán vagyok oda a munkagépekért, és hát nem is mutat túl jól az Astonok es Lamborghinik mellet:) Úgyhogy ezennel áruba bocsájtom. Ott lesz velem a vasárnapi Matchbox vásáron, bár még arra nem jöttem rá, hogy szinkronizálom össze a szombat esti szórakozással a vasárnap reggeli vásárt, de meg fogom próbálni. Lássuk hát a portékát: íme, az MB63c Dodge Crane truck:

5 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: dodge regular crane truck

Az első utolsó

2008.10.23. 06:19 lesney nielsen

Megjött végre, mosolyogva hozta a postás, olyan volt az egész, mint egy reklámfilm. Már nem is volt kedvem le b.. teremteni amiért múltkor nem csöngetett be es elküldött a rossz címre. Lehet, hogy nem is ö volt. Aznap talán a gonosz postás volt, és váltják egymást. Vagy osztott személyiség. Komoly dolgok ezek, jobb ha nem is megyünk ebbe bele. Nem spóroltam a postaköltségen, mert már paranoiás vagyok, insuransz, trekking, priority minden, persze ez is ugyanakkor érkezik meg, és ugyanúgy, mint a 6 dolláros, de jobban alszom. Érdekes, hogy fizetéstől érkezésig a dollár 40ft-al ment feljebb:) Mostanában inkább csak figyelem az aukciókat. Kompenzálódik valamennyire, mert másoknak is drága a pénz, de nem jó idő ez a vásárlásra akkor sem, ide is begyürüzött a válság. De nézzük inkább a csomagot. Hússzorhuszas kocka, kedvencem, legjobb utazó kabin egy db Matchbox számára, van benne egy kis Lego élmény is mire kikotorja belőle az ember a hasznos terhet. Legfelül doboz, legalul autó, és közöttük négyliter műanyag habdarabka ami egyenesen a muanyaghabdarabka fáról hullott alá a csomagba. A rendszer működik, a tartalom sértetlen, íme az MB75a Ford Thunderbird:

9 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: v8 ford thunderbird regular

Fiatalok is elkezdhetik

2008.10.18. 01:39 lesney nielsen

Gyakorlatilag lélegzet visszafojtva várok megint egy csomagra, de már nem bírtam tovább tartani. Kell írnom, hogy addig se gondoljak arra, hogy lehet, a postás kisfia tologatja a homokozóban:) Így hát, íme egy igazi kezdő modell, kitűnő startup kit egy leendő regularwheel gyűjteményhez. Hiszen olcsó, ráadásul a legszebb változata a leggyakoribb. Az autó nem más, mint az MB75b Ferrari Berlinetta.

11 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: ferrari berlinetta regular wire wheels

K-162 Ford Sierra RS500 Cosworth Code 3

2008.10.04. 02:58 lesney nielsen

Jó pár Super Kings-em van, de mindközül ez a legkedvencebb. Öntőformáját 1989-ben faragták ki a legnemesebb svéd acélból (vagy lehet, hogy nem abból…)  Én az enyémet jóval a nagy rendszer reinstall után vettem, egy olyan boltban, ahol senkinek sem kellet, így volt időm hónapokig szemezni vele. Végül engedtem a csábításnak. Úgy érzem jól tettem.

6 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: super kings sierra cosworth

Háttér sugárzás

2008.09.30. 01:49 lesney nielsen

Fotóztam, fotosoppoltam, beméreteztem, felraktam, fogadjátok szeretettel. A képeken látható modellek (balról): MB-57b Chevrolet impala 1959-ből, MB-62c Mercury Cougar 1968-ból, MB-31a American Ford station wagon 1957-ből, MB-39b Pontiac Convertible 1962-ből.

Widescreen (1680x1050)          4:3 (1280x960)

5 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: wallpaper

GameBoyFanatik

2008.09.24. 03:51 lesney nielsen

A sok száraz regularwheel után álljon itt most valami egészen más. Lapul még a vitrinemben egy másik gyűjtemény is. Különös és érthetetlen módón vonzódok az apró, LCD kijelzővel ellátott készülékekhez, ezek közül is a kézikonzolokat szeretem a legjobban. Így hát igyekeztem minél több ilyen eszközt begyűjteni. A kollekció közel sem teljes, de úgyérzem minden megvan amit szerettem volna megszerezni, tehát ez a gyűjtemény már nem bővül, csak a 2-3 évente kiadott új készülékekkel. A kézikonzoloknál két fontos szempont volt. Az egyik a sértetlen, karcmentes állapot, a másik, hogy nincs konzol a hozzátartozó, írható memória kazetta nélkül. Ez utóbbi, egy elég különleges kritérium, van olyan gép, amihez házilag kellet gyártatnom ilyen kártyát, izgalmas kocka dolog ez:) Mindebből kifolyólag tehát, az összes itt bemutatott játékgépen, az összes megjelent játékot futtatni tudom. (Persze, nem teszem, mert illegális, bla bla, tudjátok.. ezt kell mondani:) A földszintről készült képen rögtön látható is a házi Sega Game Gear flashrom baloldalt.

6 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: psp nintendo sega

Dobozolás

2008.09.22. 05:06 lesney nielsen

Ígértem, hogy ha összejön az "eredeti dobozt a hajléktalan piros Astonnak" project, akkor beszámolok róla. Nos összejött, úgyhogy beszámolok. A doboz egy hibátlan állapotú műanyag-kerekes metálzöld delikvenssel érkezett. Ezután jött a szokásos doboz rotáció. a metálpiros megkapta az eredeti dobozt, a műanyag-kerekes megkapta a reprodobozt, a vaskerekes szegény meg hajléktalan lett.  Ez azért történt így, mert a műanyag-kerekes  változat jobb állapotú és ritkább is a vaskerekesnél, a piros meg természetesen nagyságrendekkel értékesebb mindegyiknél. A tovább után ezen dobozok olyan mélységű elemzése következik, ami minden bizonnyal meghaladja egy normális érdeklődő szükségleteit, ezért gyengébb idegzetű nézőinket most arra kérjük, kapcsoljanak máshova, esetleg bontsanak egy sört.

6 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: aston regular

King Size

2008.09.14. 18:15 lesney nielsen

Úgy tűnik előző posztom nem lett túl népszerű (nembaj:), ezért gyorsan bemutatom gyűjteményem egy másik darabját. Sajnos ebből a méret kategóriából csak egyet tudtam idáig összeszedni, de igazából nem is tudnám hová tenni ha lenne még több.

1 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: honda

Harcra fel!

2008.09.13. 00:45 lesney nielsen

Helo újra mindenkinek, élek. Sajnos az egésségem nem az igazi mostanában, de kinn vagyok halistennek, úgyhogy csapjunk a közepibe bele. Választottam nektek megint egy kis csemegét, méghozza egy igazi Major Packkot, az M3a-t, becsuletes nevén: "Thornycroft mighty Antar and Sankey tank transporter trailer with Centurion Tank".

1 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: regular major pack

Update

2008.09.01. 02:15 lesney nielsen

Kérésre a gyűjteményemet bemutató posztot, nagyobb méretű képpekkel turbóztam meg, és szépen sorban majd a többi bejegyzést is felfrissítem íly módon. Köszönöm a tippet, énis gondoltam rá, csak azt hittem bonyolult, de nem...

Régi komment rendszer

Piros Aston

2008.08.28. 17:32 lesney nielsen

Egy újabb különlegesség érkezett a távoli újvilágból. Ez egy 53a Aston Martin DB2-4. Ez a ritkábbik metálpiros változat, és ráadásul árához képest meglehetősen jó állapotban.

A doboz sajnos repró, és nem is ehhez a darabhoz vettem, csak a kép erejéig raktam rá. Egyébként elég jó kis doboz, jó tartása van, jók a színei, csak a tintasugarast felejthetné már el a készítő. Ha valaki úgy érzi ilyen dobozra van szüksége az a RecoverToy -tól rendelhet nagy választékban.

1 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: aston regular

Aranyat ér

2008.08.20. 23:43 lesney nielsen

Akik komolyabban foglalkoznak hagyományos kerekűekkel (a Lesney 1957-től 1970-ig tartó időszaka, angolul: regular wheels) azok láttak már ilyet. Ez egy 33c transitional Lamborghini Miura. A transitional azt jelenti, hogy az átmeneti időszak szülötte. Amikor a Lesney superfastra váltott, néhány hagyományos kerekű alapra az új aranyszínű felsőtest került. Határozottan jól áll neki.

Sajnos egy ilyen ritka darabból nehéz tökéletes állapotút szerezni, de azért igyekeztem.

5 hozzászólás (régi rendszer)

Címkék: lamborghini miura regular transitional auto steer

Connectables

2008.08.18. 03:40 lesney nielsen

Véget nem érő szórakozás! Rakd össze mindig másképp! Hívogat a Matchbox Connectables 1989-ből. Aljukon Made IN China, es Pantent Pending felirat, amire gyerekkoromban mindig azt hittem, hogy a darabokat összekapcsoló "patentok" hoz van valami köze. Mostmár tudom, hogy a szabadalom bejegyzés alatt volt éppen, vajon bejegyezték-e már azóta?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rövid idő után persze kiderul, hogy a véget nem érő móka csak ámítás, és a kombinációk száma igen csak véges. Az tény viszont, hogy igazán érdekes torszülötteket lehetett belőle létrehozni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Konkrétan ezt az 5ös pakkot még nem láttam eladóba, de külön - külön minden egyes példány beszerezhető, ha esetleg valaki rákíván. Akár bontatlan csomagolásban is íbéjről. Collect-em all!

5 hozzászólás (régi rendszer)

Triple Heat

2008.08.15. 18:41 lesney nielsen

Nem különösebben drága, nem különösebben ritka, mégis csak a szett nevének kiderítése orás googlezesbe telt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A legnagyobb 1:56-os, a középső 1:87-es, a legkisebb meg állítólag 1:200-as. A legnagyobbról nincs mit mondani, hétköznapi l5000s. A középső 1990-ben készült Thaiföldön, a legkisebb 1993-ban Kínában. Festésük extra, első ránézésre fehér, ám valójában gyöngyház fehér, világoskékes gyöngyház csillogása van megfelelő fényviszonyok mellett, jól néznek ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Triple Heat szett készült még ezekből a típusokból: 1957 Chevrolet, Porsche 959, Ford LTD policecar, Ferrari F40 és Chevrolet Camaro. A középső darabokat önállóan is árulták, superfast mini néven.

Régi komment rendszer · 1 trackback

süti beállítások módosítása